2013. szeptember 18., szerda

Fotóim - Szombathely - 2. rész

Fő tér

A történelmi belváros szerkezetében máig őrzi középkori formáját.
A Fő tér, korábban piactér adott helyet több évszázadon keresztül a szombathelyi heti és országos vásároknak.
Innen is kapta nevét a település: Szombathelyen szombaton tartották a heti vásárokat.
A Fő tér már a 13. században, hasonló formában, azaz háromszög alakban terebélyesedett el, akkor még a városfalain kívül.
Jelentős alakításokat és felújításokat 2000-ben és legutóbb 2006-ban végeztek, de a középkori alaprajzát továbbra is őrzi.
A közkedvelt teret számos műemléképület ékesíti (Pl. a híres színésznő Márkus Emília és az egykori igazságügy miniszter Horváth Boldizsár lakóháza, de itt találhatjuk meg Joyce kedvenc regényhőse, Leopold Bloom szülőházát is).
2000-ben helyezték át a Fő térre az egykor a pestis járvány emlékére állított neogótikus Szentháromság szobrot, melyen a város nyitott kapukat ábrázoló címere látható.
Érdemes betérni az OTP bankfiókjába is, ahol az üvegpadló alatt az egykori Savaria római korból származó maradványai tekinthetők meg.
Forrás: kirandulastervezo.hu/celpont/szombathely/



 

 A szökőkút a Faunok szoborcsoporttal

 

A Faunok néven elhíresült szobrok Blaskó János alkotásai.
A három csoportból álló alkotás többek szerint meglehetősen erotikus, és nem való a Szentháromság szobor közelébe. Az alkotást a szombathelyi lakosság körében, mint „Profán Szentháromság-ot” emlegetik.
Az egyik oszlopon a páros igazából táncol, még ha az a pozitúra kevéssé is illik bármelyik tánckoreográfiába. A magasabbra nyúló oszlopfőn egy kis faun ugrabugrál kezében egy bottal.
A szökőkút szobrai vitathatatlanul látványos elemei a Fő térnek és sokan megállnak mellettük egy-két pillantásra, egyesek szerint izgalmas vagy vicces, sokak szerint felháborító és gyalázatos, de a lényeg, hogy nem kerüli el közönyösen az emberek figyelmét.


 Ez a középső két fotó 2013. március 15-én készült.


Ezt a fotót 2013. szeptember 15-én készítettem.





Ezeket a fotókat 2011. november 4-én készítettem.

Szentháromság szobor 

 

2000-ben a Szentháromság-szobrot, amely Hudetz János alkotása, visszahelyezték az eredeti helyére a Fő tér nyugati végébe - előtte a székesegyház előtt állt - így egyfajta ellenpontja a nem túl vallásos ihletésű Faunok szoborcsoportnak



 

A Szentháromság szobor mögött:


Császárkő

2006-ban egy igen jelentős felújításon esett keresztül a tér. Ekkor került ide a római korra emlékező Császárkő, továbbá kapott egy új szökőkutat, új burkolatot és padokat. A tér növényzete hangulatossá teszi a sétát a szintén felújított műemléképületek között.
Forrás: szombathely.varosom.hu

  

A 2 méter átmérőjű Császárkő napóraként is funkcionál.
A gránitkő a bronz plakettjeivel emlékezik meg azokról a császárokról, akik az ókori Savaria idején kormányozták a Római birodalmat. Emléket állít Claudius, Domitianus, Trajanus, Septimius Severus, Diocletianus és I. Constantinus császároknak.
A Császárkő Blaskó János szobrászművész és Csinger Péter kőfaragó alkotása, melyet 2007. augusztusában avattak fel a Fő téren.

A Császárkő tetején egy napóra segítségével megtudhatjuk az időt, azonban jó tudni, hogy a napóra téli időszámítás szerint lett beállítva, ezért a nyári turistáknak egy órával meg kell toldaniuk a mutatott időt.

Szombathelyi polgárok szobor

 

 Körössényi Tamás 1985-ben készítette a Szombathelyi polgárok című szobrát, mely egy négyalakos szoborcsoport.
A szoborcsoport azóta is nagy népszerűségnek örvend. 
Savaria múltja már kétezer évre tekint vissza, a férfialakos kompozícióval ennek állítottak emléket, amely a Savariaba éppen megérkező római polgárokat ábrázolja. A római férfiak koruk szerint időrendi sorrendben állnak fel, és az élet körforgását hivatottak szimbolizálni, ahogyan a nemzedékek nemzedékre követik egymást. 



 A szoborcsoportról 2013. szeptember 15-én készítettem a képeket.
 
A téren főként klasszicista, barokk és eklektikus stílusban épültek az épületek, és érdemes is néhányat kiemelni közülük.











Tavasszal, nyáron és ősszel szép virágok is díszítik a teret:

   

 

A Fő tér télen:


a fotókat 2012.  december 7-én készítettem:

 




 

a következő képeket pedig 2012. december 27-én:







 

 

  Pár szép hófehér kép 2013. január 14-ből:

 







Érdekességek a Szentháromság szoborról:


A szombathelyi Fő téren található Szentháromság-szobor története visszanyúlik egészen 1714-ig, ekkor állíttatták a Szentháromság oszlopot az 1711-es pestisjárvány áldozatainak emlékére.
1716-ban Szombathelyen tűzvész pusztított és az emlékoszlop megsemmisült. A városnak nagy jelentőségű volt az emlékmű, a tiszteletadás és a megemlékezés, ezért 1869-ben közadakozásból egy új a ma is látható neoromantikus stílusú emlékművet készíttettek Hudetz János szobrászművésszel.
A Szentháromság-szobor háromalakos szoborcsoportja, aranyozott kereszttel, aranyozott almával és jogarral, középen sugárkoszorús galambbal egy lombdíszes fejezetű oszlopon magasodik az ég felé. A talapzatának fülkéiben carrarai márványtáblákon zsoltár idézetek és az emlékszövegek olvashatóak.
Ezt a szobrot sajnálatos módon 1932-ben egy nagy erejű szélvihar ledöntötte, majd 1938-ban rekonstruálták és ekkor az emlékművet keleti irányba a Szent-Márton templom felé, fordították. Az emlékmű helyzete egészen 1951-ig nem változott, de akkor parkosításra hivatkozva, valójában világnézeti okokból úgy döntöttek, hogy a szobornak jobb helye lesz a Székesegyház előtti téren.
2000-ben a város lakóinak kívánsága szerint, de egyébként egy hosszas vita után a szobrot felújítva visszahelyezték az eredeti helyére, a város Fő terére. A vita alapja az volt, hogy egyesek szerint nem illett a szakrális jellegű szobor a Fő tér már elvilágiasodott arculatába, valamint építészetileg sem találták odavalónak. Az emlékmű azonban mégis visszakerült az eredeti helyére, ismét nyugat felé fordítva, ahogyan 1714-ben elhelyezték.
Forrás:  szombathely.varosom.hu

A Városháza - egy csúnya borús napon, 2013. március 15-én:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése