2013. augusztus 31., szombat

Tupperware bemutató Szombathelyen

Ez is egy olyan fellépés volt, amire a hét elején, a Karnevál után hívtak meg bennünket. Szombaton a párom húgának a lakodalmára voltunk hivatalosak, ami 17:00 órakor kezdődött, de úgy gondoltam, hogy 15:00 órakor egy negyed órás fellépés még belefér. Szóval készültünk rá. Szombaton délelőtt megcsináltam a hajam (becsavartam és oldalra tűztem fel félkontyban), és előkészítettem a ruhámat a lakodalomra, hogy a fellépés után csak zuhanyozni kelljen és belebújni a ruhába, esetleg még megigazítani a sminket.
Egy céges rendezvényt szerveztek, pontosabban egy "tupperware" bemutatót, ahol mi voltunk a meglepetés a megnyitón.
Már a megérkezéskor felmértem a terepet, és láttam, hogy kicsit szűkös lesz a hely öt főnek, ezért örültem, hogy pl. ízisz fátyollal nem készültem...
A szervező hölgy láthatóan nagyon izgult, mikor bemondta, hogy meglepetéssel készült a vendégeknek, mert nagyon remegett a keze, amikor elindította a cd-t. Én pedig megdöbbenve láttam, hogy milyen "szerkezetről" fogják a zenét lejátszani.
Úgy nézett ki, mint egy ősrégi tekerős rádió, és volt velünk egy szemfüles kísérő, aki meg is örökítette. Íme: 

Visszanézve most a képeket, ott az sem tűnt fel, hogy a hölgy végig így tartotta a kezében ezt a szerkezetet. :)

Kértem, hogy majd jól hangosítsa fel a zenét, mire ő azt válaszolta, hogy ez a teljes hangerő. A legnagyobb hangereje olyan volt, mint egy lap-top mini hangszórókkal. :) Ez volt a második döbbenet, de már nem lehetett mit tenni, ott álltunk fellépésre készen, a vendégek pedig már kíváncsian várták a műsort. Így erre a hangerőre kezdtünk el táncolni. Én személy szerint még nyelni sem mertem, hátha megzavarja a műsort. :) Még jó, hogy csak negyed órás volt az előadás és nem hosszabb, de így is kellemetlen volt, mert a botokkal nagyon óvatosan kellett bánni, és amúgy is kicsit felbomlott a formáció a hely miatt és volt, mikor közvetlen mellettünk volt a szék, amin egy idős néni és bácsi ült.....pl. jól láttam, hogy Aletta pont a néni feje előtt rázza a csípőjét... :) A lényeg, hogy a végén nagy tapsot kaptunk és nagyon tetszett az előadásunk, a szervezők is nagyon elégedettek voltak, ezért én is megnyugodhattam. :)

Pár fotó a fellépésünkről:












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése