2013. augusztus 10., szombat

Kelet Varázsa Nyugaton Hastáncfesztivál Kőszegen!

Eljött a várva várt nap, a Kelet Varázsa Hastáncfesztivál napja!
Elég korán összefogtunk, és elkezdtünk rá készülni.
Az első közös találkozónk február 3-án, vasárnap volt Kőszegen, ahol egyeztettük a részleteket, egyelőre leginkább csak ötleteltünk.
 A rendezvényre egy közös finálé számmal is készültünk, amit persze gyorsan kellett összehoznunk, mert nagyon ritkán tudtuk összeegyeztetni az időpontjainkat, nem beszélve arról, hogy Zita Budapesten, Erika Körmenden, Ági Kőszegen, én pedig Szombathelyen lakok.
A második találkozónkra sajnos én nem tudtam elmenni Húsvétkor, de a harmadik találkozónkon, amit szintén Kőszegen tartottunk, már a kiválasztott finálé zenére állítottuk össze a közös koreográfiát. Nagyon jól sikerült, másfél óra alatt félig össze is hoztuk. :)
Ezt követően már csak egyszer találkoztunk Szombathelyen, ahol a közös finálét próbáltuk, de oda Ági nem tudott eljönni. A kapcsolatot neten tartottuk, sőt sokszor a koreográfia részleteit is ott egyeztettük. :) Végül kialakult, voltak rövid csoportos részek is benne, amit mindenki a saját csoportjának tanított meg.
Mindenki abban segített, amiben tudott. Mivel Ági lakik Kőszegen, az ottani megbeszéléseket, egyeztetéseket ő intézte, és egy szép honlapot is összeállított. Én a plakátkészítést, műsor-összeállítást, műsorfüzetet vállaltam be, Zita pedig a facebook-os esemény létrehozását. És természetesen mindannyian reklámoztuk, ahogy és ahol tudtuk, valamint az egész napos családi programokon mind a négyen részt vettünk tanítványainkkal.
A délelőtti programokat Ági és Zita vállalták, mi ebéd után, Erikáék pedig később, délután csatlakoztak. 

14:00 órától a várban kézműves programokon vehettek részt az érdeklődők.












Mi ezalatt az emeleten olvastunk az érdeklődőknek az 1001 éjszaka meséiből, de a kislányok ruhát is próbálhattak:

Foto: Skracyfoto





Lent a színpadon Ági tartott ízelítőt a hastánc alapjaiból a kicsiknek: 

Foto: Skracyfoto



Aztán jött a főpróba: 





Hamar elment az idő, lassan megtelt a nézőtér, mi pedig elfoglaltuk az öltözőket, sminkeltünk, bemelegítettünk, felkészültünk lélekben is, öltözködtünk és már kezdődött is a gálaműsor, amit mi nyitottunk egy burnuszos számmal. :) 

Foto: skracyfoto





Foto: skracyfoto                                Foto: Vadász Péter


 Foto: Vadász Péter
Foto: vaol

További képek az első felvonásból: 

Erikáék Körmendről Foto: skracyfoto



 Zitáék Budapestről Foto: skracyfoto





Ágiék, a Kőszegi Orientális Táncklub Foto: skracyfoto



és az első felvonást mi zártuk egy shaabival és kedvenc dobszólónkkal, a Move-val 
Foto: skracyfoto






Foto: Jene Sándor



A bájos konferanszié Foto: skracyfoto


 Egy 15 perces szünet után folytattuk a második felvonással a műsort. A szünet alatt sok gratulációt kaptunk, és számomra nagyon pozitív élmény volt a lelkes közönség. Nagyon jó volt a hangulat! :) 


Ági
 Zitáék (Budapest)

 Kőszegi Orientális Táncklub
 Erikáék (Körmend)

A szólómat a második felvonás közepén táncoltam el, és nagyon élveztem! :) 

Foto: Vadász Péter

 
Foto: Jene Sándor


Foto: skracyfoto













 Majd jött a csoportom, és egy közöset is táncoltunk, egy pop-ot. Olyan átéléssel táncoltam a szólómat, hogy a szám végén el voltam varázsolva annyira, hogy majdnem lementem a színpadról és otthagytam a csapatomat. De a lányok intettek, hogy még mi következünk......

Foto: skracyfoto




Foto: Jene Sándor




További fotók a második felvonásból: 

Foto: skracyfoto

 Zitáék Budapestről

 Erikáék Körmendről

A második felvonásban a mi utolsó számunk következett gyertyával, legyező-, és ízisz fátyollal.
 Foto: skracyfoto







Foto: Jene Sándor


Még egyet táncoltak Erikáék, Ágiék és Zita is. Foto: skracyfoto 





Majd jött a közös finálé! :) 

Foto: skracyfoto
















 Foto: Vadász Péter

A záró műsor pedig a Táncoló Lángok tüzes produkciója volt. 

Pár kép, ami a fesztivál napján készült! :) Foto: skracyfoto

 Táncosaimmal, balról: Kiss Aletta, én, Katona Berni
 A mesesarokban, balról Katona Berni, Kiss Aletta, én

 rács mögött....:)
Táncosaimmal, balról: Sárffy Zsófi, Fülöp Orsi, én, Balogh Kata, Szalai Szilvi, a többiek meg elmászkáltak... :)
 Lenkefi Zitával
Lányok a csapatomból balról: Szalai Szilvi, Balogh Kata, én, Fülöp Orsi, Sárffy Zsófi

További képek a fesztivál honlapján tekinthetőek meg:
Kelet Varázsa Nyugaton Hastáncfesztivál

Videó a gála fináléról!


Felvétel: Simon László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése